Rólam

Szívközpont szolgáltatások

Rólam

Szívközpont szolgáltatások

Uram, ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen -szavakkal vagy szavak nélkül-egy kis jóságot közvetíthessek! Antoine de Saint-Exupéry: (Fohász)

Rólam_Sleisz Krisztina

Hívjon bizalommal

+36 70 552-5655

Ha Ön készen áll a változtatásra, én itt vagyok, hogy segítsek!

Ki vagyok én?

Közel két évtizede indultam el az önismeretnek azon az útján, ami olyan felismeréseket hozott a számomra, amelyek alapjaiban változtatták meg az életemet.

Megértettem, hogy a múltban történtek nagyban meghatározzák a jelen élet elakadásait, a gyermekkorban elszenvedett sérülések befolyással vannak felnőtt életünkre.

A ráébredéseim vezettek oda, hogy lássam, ha ezen ismereteknek (amit most tanítok) már korábban a birtokában vagyok, mennyi betegségtől, kihívástól, konfliktustól meg tudtam volna kímélni magamat. Az évtizedek alatt összegyűjtött felismeréseket, tudást, tapasztalatot adom át a hozzám fordulóknak, ezáltal gyorsabban, intenzívebben látnak rá a saját folyamataikra, elakadásaikra. Megértik a saját működésüket.

Lelkesedéssel, kíváncsisággal és őszinte nyitottsággal fordulok mindenkihez, aki megtisztel a bizalmával, hogy elkísérhetem azon a csodálatos úton, ahol új irányt vesz az élete.

Mi az amit kínálok? Kulcsot ÖnMagához. Értést a saját működéséhez. Találkozást a Lelkével.

Közös utunk számomra is felemelő, megható pillanatai amikor az általam kísért ember könnyeit, felismeréseiből fakadó aha élményeit és boldog mosolyát láthatom.

Imádom az életemet a munkámat, Számomra ez A HIVATÁS, melyet szenvedélyesen szeretek, amit csinálok szívből teszem. Ehhez szeretnék másokat is hozzásegíteni.

Abban hiszek, hogy hitelesen tanítani csak azt tudjuk, amit magunk is élünk, épp ezért elkötelezett vagyok az egészséges életmód holisztikus értelmezése mellett így a szellemi-lelki egészség mellett a testi jól lét is fontos. Fontosnak tartom az egészséges táplálkozást, magam is így táplálkozom.

Filozófiám:

Nincs lehetetlen, mindenre van megoldás.

Sleisz Krisztina

Megszerzett képesítéseim:

  • Jógapszichológia és védikus életmód mentor
  • Tranzakcióanalízis
  • Gyermek és Ifjúsági szellemi lelki coach
  • Újrahangolás® konzulens
  • VMI® instruktor
„Az emberek jönnek és mennek az életünkben. A legszorosabb, legállandóbb és legtartósabb kapcsolatunk az, amely saját magunkhoz fűz.”

Francie Healey

Visszajelzések a közös munkáról

Kedves, segítőkész hölgy. Nekem sokat segített, pozitív irányba indult az életem amióta hozzá jártam. Csak ajánlani tudom mindenkinek akinek segítség, lelkileg, egészségileg, a pozitív gondolkodáshoz.

Pogány Klára

Visszajelzések a közös munkáról

Krisztina egy nagyon kedves, őszinte embernek ismertem meg 🥰
Tiszta lélek 💖 csupa szív ember.
Mindig segítő kész és önzetlen.

Batky Andrea

Visszajelzések a közös munkáról

Néhány beszélgetésünk alkalmával azt érzékeltem, hogy érző, értő módon figyel az emberre, hallgatni és meghallgatni is tud, ami fontos, mert így teret ad a másiknak megszakítatlan megnyilatkozásokra. Azt hiszem, ez egy lényeges kvalitás egy lelki segítőben.

Garai Gábor

Visszajelzések a közös munkáról

Nagyon ajánlom Krisztinát! Valóban SZÍVvel a kliens felé forduló türelmes, és nem utolsó sorban hiteles.

Longauer Éva

Visszajelzések a közös munkáról

Kedves , ténylegesen oda figyel, csak ajánlani tudom !! Aki teheti szakitson rá időt ,hogy el tudjon hozzá menni !

Molnár Dávidné

Visszajelzések a közös munkáról

Pozitív, megbízható, nyugodt

Szabó Erika

Visszajelzések a közös munkáról

Szeretettel ajánlom Krisztát! <3

Zsuzsanna Dankó

Visszajelzések a közös munkáról

Nekem segített a légzésterápia. Nagyon érdekesnek találtam. Sikerült elmélyülnöm önmagamban a témával kapcsolatban, amit hoztam. Második alkalommal még inkább... Sejtszinten emlékeztem... hihetetlen élmény volt. Ha valaki mesélte volna amiket én átéltem el sem hittem volna. Mindenkinek ajánlom, akinek elakadása van, felül szeretne írni egy rossz mintát, amit követ, ami szerint "éli" az életét, vagy csak rá szeretne látnivalamire/megérteni valamit. Megdöbbentő felismeréseim voltak személy szerint. Felszabadultam valami alól, ami fogságban tartott. Kinyílt a világ 😇☺️ hálásan köszönöm 🙏

Tímea Burany

Visszajelzések a közös munkáról

Kriszta egyik légzésterápia vizsgáján vettem részt és csak pozitívat tudok modani. Kriszta, bár még csak most kezdi, nagyon profin és minden tudással felvértezve tartja a terápiát. Mindenkire külön figyel a terápia alatt és közben is és látszik, hogy szívvel-lélekkel csinálja. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, mert ez olyan élmény, amit mindenképp meg kell tapasztalni!

Tímea Homoki

 

E-mail:

kapcsolat@szivkozpont.com

Telefon:

+36 70 552 5655

Nyitva:

Hétfő - Péntek 9:00-18:00

Előzetes időpont egyeztetetés szükséges.

Hétvége külön megbeszélés alapján lehetséges.
Hétköznap 8 és 19 óra között vagyok elérhető, konzultációk ideje alatt nem tudok a telefonos és írásos megkeresésekre reagálni, de ahogy alkalmam adódik, rögtön válaszolni fogok.

Küldjön

üzenetet

Elérhetőségeim:

 Telefon:

+36 70 552 5655

 E-mail:

kapcsolat@szivkozpont.com

Facebook

WhatsApp

Tájékoztatás:

Nem vagyok pszichiáter, pszichológus, terapeuta. Amit nyújtani tudok az Ön számára az egy alternatív lehetőség.

Eltitkolt betegségekért, allergiákért és egyéb, nem említett egészségügyi kondíciókért nem tudok felelősséget vállalni.

Fennálló betegségek esetén a tanácsadás és az étrend nem helyettesíti az orvosi konzultációt, valamint nem írják felül az esetleges szükséges orvosi kezeléseket sem.

 

Lemondás:

Természetes, ha váratlan esemény jön közbe, időpontját az azt megelőző 48 órával díjmentesen lemondhatja.

A 24-48 órával az időpontja előtt lemondott szolgáltatás 50%-ban fizetendő, míg a 24 órán belül lemondott időpont 100%-ban díjköteles.

Amennyiben elmulasztja lemondani az időpontot az is 100%-ban térítendő.