Rólam
Szívközpont szolgáltatások
Rólam
Szívközpont szolgáltatások
Uram, ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen -szavakkal vagy szavak nélkül-egy kis jóságot közvetíthessek! Antoine de Saint-Exupéry: (Fohász)
Hívjon bizalommal
+36 70 552-5655
Ha Ön készen áll a változtatásra, én itt vagyok, hogy segítsek!
Ki vagyok én?
Közel két évtizede indultam el az önismeretnek azon az útján, ami olyan felismeréseket hozott a számomra, amelyek alapjaiban változtatták meg az életemet.
Megértettem, hogy a múltban történtek nagyban meghatározzák a jelen élet elakadásait, a gyermekkorban elszenvedett sérülések befolyással vannak felnőtt életünkre.
A ráébredéseim vezettek oda, hogy lássam, ha ezen ismereteknek (amit most tanítok) már korábban a birtokában vagyok, mennyi betegségtől, kihívástól, konfliktustól meg tudtam volna kímélni magamat. Az évtizedek alatt összegyűjtött felismeréseket, tudást, tapasztalatot adom át a hozzám fordulóknak, ezáltal gyorsabban, intenzívebben látnak rá a saját folyamataikra, elakadásaikra. Megértik a saját működésüket.
Lelkesedéssel, kíváncsisággal és őszinte nyitottsággal fordulok mindenkihez, aki megtisztel a bizalmával, hogy elkísérhetem azon a csodálatos úton, ahol új irányt vesz az élete.
Mi az amit kínálok? Kulcsot ÖnMagához. Értést a saját működéséhez. Találkozást a Lelkével.
Közös utunk számomra is felemelő, megható pillanatai amikor az általam kísért ember könnyeit, felismeréseiből fakadó aha élményeit és boldog mosolyát láthatom.
Imádom az életemet a munkámat, Számomra ez A HIVATÁS, melyet szenvedélyesen szeretek, amit csinálok szívből teszem. Ehhez szeretnék másokat is hozzásegíteni.
Abban hiszek, hogy hitelesen tanítani csak azt tudjuk, amit magunk is élünk, épp ezért elkötelezett vagyok az egészséges életmód holisztikus értelmezése mellett így a szellemi-lelki egészség mellett a testi jól lét is fontos. Fontosnak tartom az egészséges táplálkozást, magam is így táplálkozom.
Filozófiám:
Nincs lehetetlen, mindenre van megoldás.
Sleisz Krisztina
Megszerzett képesítéseim:
- Jógapszichológia és védikus életmód mentor
- Tranzakcióanalízis
- Gyermek és Ifjúsági szellemi lelki coach
- Újrahangolás® konzulens
- VMI® instruktor
E-mail:
Telefon:
+36 70 552 5655
Nyitva:
Hétfő - Péntek 9:00-18:00
Előzetes időpont egyeztetetés szükséges.
Hétvége külön megbeszélés alapján lehetséges.
Hétköznap 8 és 19 óra között vagyok elérhető, konzultációk ideje alatt nem tudok a telefonos és írásos megkeresésekre reagálni, de ahogy alkalmam adódik, rögtön válaszolni fogok.
Küldjön
üzenetet
Tájékoztatás:
Nem vagyok pszichiáter, pszichológus, terapeuta. Amit nyújtani tudok az Ön számára az egy alternatív lehetőség.
Eltitkolt betegségekért, allergiákért és egyéb, nem említett egészségügyi kondíciókért nem tudok felelősséget vállalni.
Fennálló betegségek esetén a tanácsadás és az étrend nem helyettesíti az orvosi konzultációt, valamint nem írják felül az esetleges szükséges orvosi kezeléseket sem.
Lemondás:
Természetes, ha váratlan esemény jön közbe, időpontját az azt megelőző 48 órával díjmentesen lemondhatja.
A 24-48 órával az időpontja előtt lemondott szolgáltatás 50%-ban fizetendő, míg a 24 órán belül lemondott időpont 100%-ban díjköteles.
Amennyiben elmulasztja lemondani az időpontot az is 100%-ban térítendő.