Gyermek és Ifjúsági szellemi-lelki coach
Szívközpont szolgáltatások
–
A szülő edukációban vesz részt, a gyermekkel játékos foglalkozást végzek, a tinédzsert szintén edukálom és beszélgetek vele.
Lelki segítőként a lelkileg egészséges, de a valamelyik életterületen elakadást érzékelő személyeknek tudok segítője lenni, célzottan az érintett életterülettel, problémával, nehézséggel dolgozva.
Szülőként tudatossá válhat, megismerheti önmagát és gyermekét. A felnőttek semmit sem tanultak az iskolában sem önmagukról, sem pedig a gyermeknevelésről. Úgy csöppenek a gyermeknevelésbe, hogy lényegében semmit nem tudnak róla. A szülőnek a gyermeknevelés művészetét tanítom, edukálok, hogy anyából és apából tudatos szülő váljon.
Segítek saját gyermeke megértésében, problémák, krízisek kezelésében, bármiféle tünet saját forrásból történő rendezésében. A nevelést átgondoltabbá és könnyebbé teszem, a folyamat során a szülő-gyermek kapcsolat rendeződni tud, a gyermek és a szülők végre felszabadultak, boldogok lesznek. Ezáltal az élet arról tud szólni, ami valóban lényeges és fontos.
Beszélgetések és sajátos foglalkozások sorával segítem, támogatom a hozzám fordulókat, a megoldást keresőket, a változásra kész szülőket, a gyermekeket.
A gyermek és ifjúsági lelki coach folyamat egy szülőnek, gyermekeknek szóló edukáció.A szülő ismereteket szerez magáról, saját működéséről, ezáltal gyermeke működését is jobban megérti.
A gyermekeknél előforduló gyakori problémák amiben segíteni tudok
Problémák, élethelyzetek
- Önbizalomhiány
- Motiváció-, szorgalom hiánya
- Beilleszkedési problémák
- Tanulási problémák
- Figyelemzavar
- Félelem, nyugtalanság, szorongás
- Magatartásproblémák, viselkedészavar
- Zavarok a meglévő kapcsolatokban vagy a társas kapcsolatok kialakításában lévő problémák
- Kommunikációs nehézségek
- Táplálkozási zavar kezdete
- Hiszti
- Depresszív állapot
Hányéves kortól alkalmazható?
3 éves kortól
Mennyi ideig tart egy foglalkozás?
14 éves kor alatt 45 perc
14 éves kor felett 60 perc
Felnőtteknek 75-90 perc
Mennyibe kerül egy foglalkozás?
Első alkalom ingyenes (45 perc)
12 -20 ezer Ft/alkalom
E-mail:
Telefon:
+36 70 552 5655
Nyitva:
Hétfő - Péntek 9:00-18:00
Előzetes időpont egyeztetetés szükséges.
Hétvége külön megbeszélés alapján lehetséges.
Hétköznap 8 és 19 óra között vagyok elérhető, konzultációk ideje alatt nem tudok a telefonos és írásos megkeresésekre reagálni, de ahogy alkalmam adódik, rögtön válaszolni fogok.
Küldjön
üzenetet
Tájékoztatás:
Nem vagyok pszichiáter, pszichológus, terapeuta. Amit nyújtani tudok az Ön számára az egy alternatív lehetőség.
Eltitkolt betegségekért, allergiákért és egyéb, nem említett egészségügyi kondíciókért nem tudok felelősséget vállalni.
Fennálló betegségek esetén a tanácsadás és az étrend nem helyettesíti az orvosi konzultációt, valamint nem írják felül az esetleges szükséges orvosi kezeléseket sem.
Lemondás:
Természetes, ha váratlan esemény jön közbe, időpontját az azt megelőző 48 órával díjmentesen lemondhatja.
A 24-48 órával az időpontja előtt lemondott szolgáltatás 50%-ban fizetendő, míg a 24 órán belül lemondott időpont 100%-ban díjköteles.
Amennyiben elmulasztja lemondani az időpontot az is 100%-ban térítendő.